Pályázatok keresése

www.pafi.hu Keresés az érvényes pályázatok között

www.pafi.hu Keresés az érvényes pályázatok között

Önkormányzatok

Hőszigetelés, megújuló energia, felújítás

Ha megtalálta az Ön számára megfelelő pályázatot, és szeretne pályázni, mi elkészítjük Ön számára egy közös megegyezésen alapuló díj ellenében.

 

Megrendelőink számára a pályázatokat díjmentesen készítjük!

KEOP és energia

 

Az alábbi összefoglalónkban a Környezet és Energia Operatív Program energia témakörében kiírt pályázatait mutatjuk be dióhéjban. Mire használható fel, mikor érdemes belevágni, milyen mértékben támogat és kit a KEOP – jórészt ezekre a kérdésekre kaphat választ írásunkból.

 

Amit minden pályázónak tudni érdemes

 

Az EU strukturális alapjának támogatása nem segély, hanem célja a versenyképesség elősegítése és a gazdaság élénkítése. Ebből következően olyan projekteket kíván támogatni, amelyek stabil erőforrásokon alapulnak és megvalósításuk további fejlődést generálhat. Az energia témaköre érthető módon és szerencsésen kapcsolódik a fentiekhez, hiszen ha például energiahatékonysági beruházásba fektetetünk, az energiafogyasztásunkon megtakarított összeget később másra fordíthatjuk.

 

A pályázat megírása nem kezdőknek való feladat: a megkövetelt dokumentumok, táblázatok, leírások vagy akár a kiírás megfelelő értelmezése bonyolult és igen időigényes munka. Megírását szerencsés szakemberre bízni, de ez esetben is számítsunk arra, hogy a tervezés sok időt tesz ki, és a pályázat soha nem fedi le teljesen azt, amire szükségünk lenne. Például a projekt menedzsmentjére igen kevés összeg számolható el, holott egy beruházás megvalósítása és annak adminisztrációja nagyon sok munkaórát igényel.

 

A projektmenedzsmentre és az előkészítésre fordítható alacsony támogatási százalék, valamint az elvárt csatolandó dokumentumok száma miatt érdemes már jól előkészített, vagy a konkrét megvalósulás előtt álló projektekkel pályázni. A pályázatokat március 20-tól folyamatosan adhatjuk be. Persze minél hamarabb beadjuk, annál hamarabb várható a jóváhagyás is.

 

Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal (KEOP 4.2.0_B)

 

A pályázat a közélet minden szereplője számára elérhető, a napenergia, biomassza, biogáz, földhő fűtési vagy hűtési célú hasznosítására, akár egyedi akár közösségi felhasználásra.

A pályázónak mindössze 25% saját igazolt forrással kell rendelkeznie. A beépített technológia függvényében ez a befektetés előre láthatóan igen hamar megtérül.

Mivel azonban az előfinanszírozás mértéke mindössze 35%  a projekt kivitelezésének időszakában, javasolt, hogy legalább a teljes projekt forrásigényének 70%-a a beruházó rendelkezésére álljon.

 

Néhány beruházási példa ebben a témában:

- nagyberuházó adott város közösségi távfűtő/hűtő rendszerét földhőt használó rendszerrel kívánja kialakítani,

- egy rendőrkapitányság állomáshelyein fűtésrekonstrukciót végez napkollektoros rendszer alkalmazásával,

- mezőgazdasági vállalkozás telephelyét biomassza kazánnal kívánja fűteni.

 

Megújulóenergia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő –és villamosenergia- , valamint biometán- termelés (KEOP-2009-4.4.0)

 

A pályázat a közélet minden szereplője számára elérhető, és főként a napenergia-, és biogáz forrást felhasználó villamos energiát termelő rendszerek kialakítását hivatott elősegíteni. Mivel a villamos energia termelése hosszú távon megtérülő, sőt nyereséget termelő tevékenység, így a támogatás jóval kisebb az előző pályázathoz képest. Az elnyerhető támogatás mértéke 35%, jó tehát ha a projekthez a forrás 100%-a rendelkezésünkre áll, és a támogatásra úgy tekintünk mint kicsi, de hasznos segítségre egy nagy beruházásban.

 

Beruházási példák:

- egy sportklub lelátójának dél-nyugatra néző felületét (100 m2) napelemekkel látja el, és a termelt villamos energiának nagy részét a hálózatra termeli, azaz eladja,

 

- Főkert szerves hulladékok felhasználását elősegítendő biogáz üzemet hoz létre, amellyel energiát termel és a közben keletkezett hőt a kertészet fűtésére használja fel,

- kisebb termelő vállalat energiaigényének egy részét szélerőmű telepítésével fedezi,

- egy vállalkozás kisvízi-erőművet telepít és a termelt villamos energiát a hálózatba betáplálja.

 

Harmadikfeles finanszírozás (KEOP-2009.5.1.0/A)

 

A pályázat elsődlegesen ESCO (energy service company azaz energiahatékonysági beruházást kivitelező és a megtakarított összegből piaci hasznot realizáló) vállalkozásokat támogat, akik közintézményben vagy egyházi /alapítványi kezelésben álló intézményben energiahatékonysági beruházását hajtanak végre.

 

Példaberuházás:

- minisztérium épületében a pazarló világítási, fűtési és árnyékolási rendszereket korszerű energiahatékony technológiákra cserélik.

 

Harmadik feles finanszírozás – épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva (KEOP -2009. 5.2.0/b)

 

A pályázat elsősorban a fűtésre koncentrál, és célja az elavult, energiapazarló rendszerek felújításának, valamint a megújuló energiát hasznosító és nagyhatásfokú (kondenzációs) kazánok együttes alkalmazásának elősegítése. Kis részben energiahatékony berendezések beszerzését is támogatja. Mivel az energiahatékony technológiákra való átállás rövid távon megtérül, az elnyerhető támogatás mértéke 35%, tehát a projekthez jó, ha 100% forrás áll rendelkezésünkre.

 

Beruházási példák:

- társasház fűtésrekonstrukciója, amely napkollektoros rendszer-, kogenerációs rendszer-, valamint egyedi fűtésszabályozás kialakítását együttesen valósítja meg,

- egy szálloda a konyhai, takarítási és tisztítási szolgáltatásaihoz szükséges eszközeit és berendezéseit energiahatékonyakra cseréli,

- gyógyfürdőből eltávozó termálvíz melegét a közelben lévő kertészet hasznosítja.

 

Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése (KEOP-2009-5.3.0-A )

 

A pályázat az épületek energiafogyasztásának csökkentését célozza, önkormányzatokra, intézményekre, és kisvállalkozásokra fókuszálva. A támogatás mértéke függ az alkalmazott beruházás típusától. A legtöbb támogatás külső hőszigetelésre és ablakcserére jut (80%), míg a legkevesebbet fűtési és világítási rendszerek felújítására (30%) kaphatunk.

 

Beruházási példák:

- iskola külső szigetelése és ablakcseréje,

- művelődési ház távhővezetékeinek szigetelése, egyedi mérők elhelyezése,

- templom fűtésrendszerének korszerűsítése,

- kisváros közvilágításának energiahatékony felújítása.

 

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva (KEOP-2009-5.3.0-B )

 

A pályázat abban különbözik a fentebb találhatótól, hogy az energiahatékonysági beruházások terén a megújuló rendszereket is támogatja. Ez leginkább a fűtési rendszerek felújításánál ésszerű megoldás.  A támogatás mértéke a támogatott szervezeti formáját és regionális elhelyezkedését tekintve változó.

 

Beruházási példák:

- mezőgazdasági telephely hőszigetelése és biomassza kazán beépítése,

- vállalkozás irodaépületének nyílászáró cseréje és napelemek beépítése.

 

Bővebben a pályázatokról: www. nfu.hu